Itt lehet beleolvasni azokba a könyvekbe, amelyeknek a kiadását fontolgatjuk. Lapozz bele, és nyilatkozz, téged érdekelne-e a könyv?

 

a kép illusztráció

Az adatbányászat azzal foglalkozik, hogyan lehet nagy adatbázisokban rejtett tudást, új összefüggéseket, szabályokat, nem várt mintákat találni. Az adatbányászat egy jóval részletesebben kidolgozott folyamatnak, nevezetesen az adatbázisok tudásfeltárásának (KDD - Knowledge Discovery in Databases) az egyik kulcsfontosságú eleme. A tudásfeltárás pedig egy másik fejlődő területtel, az adattárházakkal van szoros kapcsolatban. Az adattárházat úgy kell elképzelni, mint egy olyan központi adattárat, amelyhez tartozó adatok a működő rendszerekből szárinaznak, viszont az adattárházban található információ valamilyen meghatározott témához kapcsolódik. A tudásfeltárás az első lépés annak a felismerésnek az irányában, hogy az inforinációt termelési tényezőnek is lehet tekinteni. Már nagyon sok könyvet írtak adatbázisokról, adattárházakról, gépi tanulásról, jelentek meg könyvek adatbányászatról és tudásfeltárásról is, viszont ami hiányzik, az egy átfogó áttekintés a vezetők számára. Ez a könyv pont egy ilyen áttekintést kíván nyújtani mindazok számára, akik a legtöbb információt szeretnék megkapni a nagy adatbázisokból, itt elsősorban igazgatókra, marketingvezetőkre, valamint informatikai vezetőkre gondolunk, de azoknak a szakembereknek is szól a könyv, akik a fent említett folyamatokról szeretilének magas szintű áttekintést kapni. Arra törekedtünk, hogy amennyire csak lehet, közérthető legyen a könyv, ezért semmilyen bonyolult matematikai ismeretre nincs hozzá szükség. Emellett sok olyan példát is megadtunk, amelyet a mindennapi életből választottunk. Az adatbányászat fontos minden olyan szervezet számára, amely nagy adathalmazokat használ fel. Hasznára válhat ez az új terület például azoknak a cégeknek, amelyek nagy tömegű pénzügyi adatot kezelnek vagy hatalmas ügyfél-nyilvántartásokat vezetnek, illetve tárolják az ügyfélszolgálatra beérkezett információkat.

dtj. :: 13:24

 

dtj. :: 19:28

 

Maffia az egészségügyben
Interjú az írónővel

A félelem beteggé tesz

A pénz irányítja a gyógyítást 
 
24 óra, 2005. november*

Ghislaine Lanctot-tal, Az egészségügyi maffia című könyv írójával arról beszélgettünk, mi lehet az oka annak, hogy országtól függetlenül gondban van az egészségügy. Szokatlan véleményével lehet vitatkozni, lehet vele azonosulni vagy tagadni, de nem lehet kikerülni.


Lővey Júlia
* Kérem, mondja el, miért szakított radikálisan orvosi karrierjével?
– Amikor praktizálni kezdtem, még magánbiztosítók fedezték a költségeket. Pár év múlva megvalósult a közgyógyellátás. Óriási volt a különbség. Az állami finanszírozású rendszer megjelenésével több pénzt kaptunk. Mindenki átáramlott erre a területre. Majd a kormány egyre inkább drágállotta a rendszer fenntartását, kezdték lefaragni a költségeket. Miközben állandóan igazodnunk kellett a szabályokhoz, megtanultam, az egészségügy egy üzlet, amelyet a biztosítótársaságok irányítanak. Ők döntik el, milyen kezeléshez hol, hogyan, mennyiért lehessen hozzájutni. Így tudják befolyásolni, hogy milyen irányban fejlődjön az egészségügy.
– Az állami egészségügyben a kormány szabja meg a tartifákat. De ők honnan veszik a számokat? Kinek engedelmeskednek? Rájöttem, nem ők döntenek igazán, hanem magasabb szinten, az erős lobbi hatására történnek a dolgok. A bankárok, befektetők, multik irányítják az egészségügyet az egész világon. Ezért hasonló mindenhol az egészségügyi politika.
- Ha egy befektető agyával gondolkozunk, világos: pénzt akar keresni. Ezt két módon teheti meg. A betegeket még jobban megbetegíti, hiszen így még többet fizetnek. Olyan gyógyszerek kellenek, amelyeknek mellékhatásaik vannak, amelyek ellen újabbakat kell szedni. A krónikus betegségek a legjobb nyavaják. Másrészt az egészségesekkel el kell hitetni: betegek, vagy azok lesznek. Így elmennek kivizsgáltatni magukat, s általában találnak is náluk valamit. Ezért megy ennyire jól a diagnosztikai tesztiparnak és a gyógyszeriparnak.
* – Könyvében is olvasható, hogy óriási pénzeket költenek a gyógyszergyártók reklámra. Ön szerint az állam is része ennek az üzletnek. Nálunk történtek kísérletek a gyógyszerárak befagyasztására. Belebuktak. Szembe mehet-e a hatalom a lobbival?
– Ez valójában nem arról szól, hogy a kormány valóban szembe akarna szállni az iparral. Csak a tömegeket szeretné lecsendesíteni. Mert ha a nép nagyon dühös lesz, akkor lázadni kezd. A hatalomnak pedig erre nincs szüksége.
* – Igen, de a gyógyszerkiadások csökkentése az államnak is érdeke, hiszen így kevesebbet kell költenie. Ezért időnként az állampolgárok érdeke találkozhat a hatalom érdekével is.
– Ez az, amiben hinni szeretnénk. Abban bízunk, hogy mi választjuk meg a kormánytagokat, a politikusokat. Ezt a játékot demokráciának hívjuk, mert szeretnénk hinni, hogy mi irányítjuk a dolgokat. Ön például érzi-e azt, hogy bármire is hatással lenne, számít-e a véleménye? Megkérdezik-e, ha egy törvényt készülnek elfogadni? A demokrácia egy illuzió, csak a központi irányítás álcázása. A politikusok egy kis csoportja hozza meg a döntéseket.
* – Hogyan lehetne megkérdezni egymillió embert?
– Hát csak egyszerűen kérdezzék meg őket! Miért nincs népszavazás minden olyan esetben, amikor egy fontos kérdésről kell dönteni? Amit ma demokráciának hívunk, az az, hogy egy listán x-et rakunk egy olyan név mellé, amit már előre kiválasztottak oda. Pedig mint egyének hatalmunk, erőnk van. Ez könyvemnek a végkövetkeztetése is. Ha például mint egyének abbahagyjuk a gyógyszerek vásárlását, a gyártók tönkremennek. Ha nem járunk orvoshoz, hanem alternatív terapeutához megyünk, az egészségügyi üzlet nem tud tovább működni.
* – Ám rögtön adódik a kérdés: az érdekek mindenhol megtalálják számításaikat. Így tehát az alternatív gyógyászatban is kialakulhat - ha még nem történt meg - egy olyan rendszer, amely ugyanúgy az érdekek, a pénz mentén szerveződik. Mi lesz a különbség?
– Ezzel teljesen egyetértek. Ezért a következő lépés az, hogy váljunk egészségessé! Amint megértjük, hogy betegségünk oka az engedelmesség, rájövünk, hogy az egészséget az egyéni függetlenség hozza létre. Ettől kezdve egészséges emberként nem lesz szükségünk az egészségügyi rendszerre. Jelenleg meg vagyunk fosztva pénzügyi hatalmunktól, s attól, hogy eldöntsük, hogyan gondoskodjunk egészségünkről. Szinte már észre sem vesszük, ahogy behódolunk külső erőknek, például a biztosító szervezeteknek, legyen az állami vagy magán, az egészségügyi szakmai szervezeteknek, orvoskamaráknak. És behódolunk az orvosoknak is.
- Az egyéni függetlenség azt jelenti, hogy felismerjük: kezünkben van a hatalom a döntéshez. Mi magunk teremtettük meg saját betegségeinket, s igazából mi tudjuk meggyógyítani magunkat. Az orvosok, terapeuták csak támogathatnak ebben, de nem tudják elvégezni helyettünk a munkát. Magunkat és a rendszert meggyógyítani ugyanaz. Amint egyénként felelősséget vállalok a sorsomért, megváltoztatom a rendszert is. A rák például csak egy jelzés arra, hogy életem bizonyos területén változtassak, de nem öl meg. Valójában a félelemtől halunk meg, s abba, hogy belefásulunk az állandó vizsgálatokba, gyógyszerekbe. Ha holnap egy csomót érzek a mellemben, otthon maradok. Miért kellene orvoshoz rohannom? Csak egyet tud elérni: megbetegít azzal, hogy még több félelmet ültet belém.
* – Egy olvasónk éppen azt írta, hogy ilyen szemlélettel nem kellene a betegeket riogatni. Az emberek könnyen úgy érezhetik, hogy eddigi biztonságuk felborulhat, s ettől ijednek meg valójában.
– A könyv éppen arról szól: küzd le félelmeidet! Te vagy a főnök, vedd a kezedbe az életed irányítását! Hagyjál fel a betegségektől való félelmeiddel! A baktériumok nem ellenségeid, hanem szövetségeseid. Sajnos, elvált bennünk az, amit a lelkiismeretünk mond arról, hogy mi jó nekünk, s az, amit egy hatóság állít erről.  Ezt a kettősséget visszük át az egészségügyi rendszerbe. Mindenkiben ellenséget látunk, amikor az nem is létezik. Amint felhagyunk ezzel a megosztottsággal, eltűnik az ellenség, s csak szövetségesek vesznek körül.
– Minél inkább rájövök, ki vagyok mint ember, annál egészségesebbé válok. Ez a tartós egészség receptje. Amit eddig tettünk, az teljes kudarc. Egyszerűen nem működik. Egyre drágább, egyre embertelenebb a rendszer. Életünk a túlélésre korlátozódik, mint egy akváriumi halnak. Amíg van táplálékunk, levegőnk, addig nem teszünk fel kérdéseket. Ma az emberiség egyre jobban fullad: a víz mennyisége csökken az akváriumban. Egyre nehezebbé válik a lélegzés. Két lehetőségem van: vagy megnövelem kopoltyúimat, hogy több levegőt tudjak felvenni, vagy - akár meghalok, akár nem -, nekirugaszkodok. Mert nincs veszítenivalóm: ha bent maradok, biztos, hogy belepusztulok.
– Én - és most csak magamról beszélek -, tudatosan döntöttem úgy, hogy nem maradok abban az akváriumban, amiben felmenőim éltek éveken keresztül. Ez számomra nem megoldás. Amikor kiadtam a könyvemet, mindenem elveszítettem. A könyv siker lett, de nem tudtam, mi fog azután történni. Úgy döntöttem, nem maradok az akváriumban, inkább belehalok, de tisztelem magam, s a lekiismeretemet követem.
– Az egészségügy is pontosan erről szólt. 1992-ben Amsterdamban egy konferencián vettem részt, melyet AIDS-esek szervezetek. Ők már akkor 10-15 éve fertőzöttek voltak, és túlélőknek nevezték magukat. Megkérdeztem őket: hogy lehet, hogy más két év alatt meghal a betegségben, ők pedig itt vannak életben. Egy dolog volt közös egyéni történeteikben: amikor rájöttek, mindenképpen meghalnak, úgy döntöttek, ezt inkább méltósággal teszik. Ezért kidobták a gyógyszereiket, és várták a halált. Évekkel később pedig ott ültek velem szemben, és mesélték történeteiket. Ez tehát az üzenet: szeresd magad, gondoskodj magadról, s ne annak engedelmeskedj, amit a társadalom rád kényszerít.
- A könyvem arról szól: vedd vissza a hatalmad, a pénzed. Miért dolgozunk olyan sokat? Hogy megélhessünk. De hova megy a pénzünk? A kormányhoz adók formájában, bankokhoz, biztosító társaságokhoz, egészségügyi pénztárhoz … Nem szabad engedni, hogy más költse el helyettünk a pénzünket.
* - Ön akkor nem hisz a szolidaritás elvében? Azaz bizonyos esetekben olyanok helyett is fizetnünk kell, akik erre képtelenek. Idősek, hajléktalanok, munkanélküliek, gyerekek ...
- Erre egy nem túl közismert információval válaszolnék. Az általunk befizetett adó legalább 93 százaléka közvetlenül a központi bankhoz kerül, hogy fizesse annak az államadósságnak a kamatait, amely csak papíron létezik. Amit az egészségügyre, vagy az oktatásra költünk, az kölcsön vett pénz. Azért nő az államadósság is minden évben, mert a kölcsönöket is kölcsönökből fizetjük. De mik is ezek a központi bankok? Privát kartellek, bankárok szövetségei. Az a pénz, amit mi adók formájában adunk, a költségvetésen keresztül, adósságcsökkentés formájában a magánbankokhoz kerül.
* - Mit lehetne ez ellen tenni? Mi az ön végkövetkeztetése? Valamiféle állampolgári engedetlenség lenne a megoldás? Például nem fizetni az adókat?
- Én már nem fizetek adót. Ne áltassuk magunkat: ettől nem fog megváltozni a rendszer Kanadában. Nem is azért csináltam, hogy ezzel felborítsam a szisztémát. Hanem azért, hogy leszámoljak félelmeimmel. Sok országban megkérdeztem: azért fizetnek-e adót, mert szeretik saját magukat? Eddig egyetlen igent sem kaptam kérdésemre. Mindenki félelemből fizet adót, mert ellenkező esetben a hatalom büntetéssel fenyeget. Én azonban tudom, hogy a félelem beteggé tesz. Én pedig egészséges akarok maradni.

dtj. :: 14:24